Wass Albert mellszobrot avattak Tapolcán
Felavatták a nemrég elhunyt szobrászművész, Marton László utolsó alkotását vasárnap este szülővárosában, Tapolcán; a Wass Albertről készített mellszobrot az íróról elnevezett városi múzeum és könyvtár épülete előtt állították fel.
Polgári Körök Országos Konferenciája Tapolcán
Az ország mintegy tízezer polgári körének több százezres tagsága képviseletében ezren vettek részt szombaton a Polgári Körök Országos Konferenciáján Tapolcán; a jelenlévők egyetértettek a polgári köröket és civil közösségeket védő erkölcsi testület megalakításával.
Megrongált emlékhely
Ismeretlen tettes, vagy tettesek megrongálták az elmúlt napokban a tapolcai Trianon Emlékhely hírtábláját és magát az emlékművet is.
Tanácsadók tanácskozása
A "Gazdag Tanácsadó" névre keresztelt konferenciát, mint ahogy a név is utal rá, tanácsadóknak szervezte, a szakmában immár sokak által ismert Wolf Gábor.
Szennyvízcsatorna, kerékpárút, körforgalom
Az elmúlt két év folyamatos fejlesztéseinke köszönhetően a diszeli városrész immár nemcsak nevében városrész, hanem az itteni szolgáltastások, infrastruktúra vonatkozásában is.
Így vélekedett Bakos György önkormányzati képviselő, aki az önkormányzatnál minden erejével igyekszik a diszeli érdekeket érvényesíteni.
Mérföldkő a kerékpárút Tapolcán
Biztonság a közlekedésben, összeköttetés a várossal, a Balatonnal, kiváló sportolási lehetőség - sorolták a Tapolca-Tapolca-Diszel városrész közötti kerékpárút legfőbb előnyeit az átadási ünnepség vendégei szeptember 24-én.
Soha nem feledhető szabadságharcosok
Soha nem szabad felejteni, mindig emlékeznünk kell hőseinkre, köztük az aradi tizenháromra, akik a magyar szabadságért áldozták életüket.
Köszönetet mondtak a támogatóiknak
Az Együtt a Jövőnkért Alapítvány a napokban Tapolcán tartotta szakmai rendezvényét, valamint itt köszönték meg segítőiknek eddigi munkájukat.
A napközbeni szakmai program után este a Gabriella Hotel éttermében köszöntötte a megjelenteket dr. Kancsal Károlyné, a kuratórium elnöke Hárshegyi Józseffel, a kuratórium egyik tagjával közösen.
Lesencefaluiak a Szilvásy háza elleni támadásról
Lesencefalun biztosak abban a helybeliek, hogy valamiféle robbanóanyagot dobtak szerdára virradó éjszaka Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter nyaralójára. A robbanás miatt személyi sérülés nem történt. Az eset riadalmat keltett a Veszprém megyei faluban.
Az első közös évnyitó
Az átszervezés utáni első, közös évnyitót tegnap rendezték a városi rendezvénycsarnokban az általános iskolás gyerekeknek. A város mintegy 1200 tanulója, a Tapolcai Általános Iskola néven működő, a három korábbi önálló iskolát közösen működtető új intézmény diákjaként hallgathatta a polgármester, majd az új igazgató köszöntőjét.
