Tanácsadók tanácskozása
A "Gazdag Tanácsadó" névre keresztelt konferenciát, mint ahogy a név is utal rá, tanácsadóknak szervezte, a szakmában immár sokak által ismert Wolf Gábor.
Ma hazánkban több tízezer tanácsadó dolgozik a kisebb személyzeti cégeken át egészen a legnagyobb technológiai vállalatokig. A konferencián a legújabb marketing módszereket és üzleti modelleket ismerheti meg az a kétszáz, zömében a kis- és középvállalkozói szektorból érkező tanácsadó, akik tegnap az ország különböző pontjairól érkeztek Tapolcára.
Wolf Gábor elmondta, az előadók között olyan nevek találhatók, mint Wermer András stratégiai tanácsadó, a Fidesz volt tanácsadója, dr. Tóth András pénzügyi tanácsadó, a 2007-es Golden Blog díj nyertese és Doubravszky György, a Bagolyvár kiadó tulajdonosa, akinek üzleti könyvein vállalkozók generációi nőttek fel.
A regisztráció után a rendezők nevében Janata Kriszta moderátor köszöntötte a résztvevőket, majd Wolf Gábor tartott előadást az infórtermék-biznisz újdonságairól, illetve a várható trendekről. A legfontosabb és a gyakorlatban is működő PR-eszközök, módszerek témaköréből Fülöp Zoltán állított össze remek prezentációt, majd Haraszti Mihály a megbízó és a tanácsadó kapcsolatának pszichológiai vetületeit tárgyalta ki, vacsora után pedig a vállalkozásokban megmutatkozó problémák felmérésének, felderítésének lehetőségeiről beszélt.

Ki lehet piacvezető?
A gazdasági élet szereplői, tanácsadói számára pénteken is több érdekességet hozott hazánk legnagyobb tanácsadóknak szóló szakmai rendezvénye a Hotel Pelionban, ahol Wermer András stratégiai tanácsadó, a Fidesz volt tanácsadója is "színre lépett".
Könnyed, humoros, de ezzel együtt tartalmas előadásában a piacvezető cégek, vállalatok helyzetére igyekezett rávilágítani, számos leegyszerűsített példával. Azokra a kérdésekre fókuszált, hogy egyáltalán ki a piacvezető, illetve ki lehet az és miért, vagy ha már valaki piacvezető valahol, milyen előnyei, lehetőségei adódnak helyzetéből. Azt már az előadás elején leszögezte, hogy valahol mindenki lehet piacvezető, csak tisztázni kell, melyik piacon. Például a társas kapcsolatok piacán bárki lehet piacvezető, a saját felesége, férje "piacán", sarkította ki az érhetőség kedvéért a fogalmat. Majd hozzátette, mindenkinek tudnia kell a sajkát erősségeit, mi az, amivel a többi embert, lehetőleg minél többet a hatása alá tud vonni. A magánéletben már ismert képességet kell az üzleti életben is kamatoztatni. Úgy vélte, döntő szerepőhez jut a piacvezetővé válásban a kommunikáció, hiszen nem maga a piac a döntő ebből a szempontból, hanem ami a fejekben van. Wermer András azt is megjegyezte, a piacvezető nem a legnagyobb forgalmat birtokolja, hanem a legnagyobb profitot, ráadásul képes jól kezelni a kockázatot.
A rendezvény Janata Kriszta előadásával folytatódik, utána dr. Tóth András pénzügyi tanácsadó, a 2007-es Golden Blog díj nyertese, majd Doubravszky György, a Bagolyvár kiadó tulajdonosa és Wolf Gábor főszervező tart érdekes előadást a tanácsadóknak.